Rádióamatőrök humoros esetei

A rádióval forgalmazó amatőrtársadalmat nem ismerő emberek szerint az étert figyelő és összeköttetéseket kereső rádióamatőrök unalmas és savanyú emberek.

Aki olyan szerencsés, hogy belelapozhat az összeköttetéseket rögzítő naplókba, láthatja a sok idegen, több ezer kilométerre levő amatőrállomás hívójeleit, számokkal értékelt vétel-minőség bejegyzéseket és az időpontokat.

A laikus itt már valamit érezhet arról a szenvedélyről, ami ezeket az embereket saját adó-vevő készülékeik mellé parancsolja.

Ez olykor meghökkentő, szokatlan, a mindennapi ember számára érthetetlen magatartást jelenít meg.

Amíg a szépen kialakított amatőrszobában a maguk rendje szerint zajlanak az éteri események mindezek a szoba falai között maradnak. Naplójegyzetek bürokratikus szűkszavúsággal rögzítik a forgalom adatait, megjegyezve a ritka eseményeket.

Hanem! Egy szép tavaszi, vagy még szebb nyári napon az amatőr kiszabadul a szobájából! Ilyenkor illik gondolni az XYL szelíd bátorítására, esetleg egészségre való hivatkozásra és csendben marad a QTH.

Jó ötven évvel ezelőtt egy amatőrtársat felesége könyörgésének és rábeszélésének hatására csendes, erdei üdülőházba sikerült meghívni. Három nap múlt el. Szép csendes nyári esték, madárdal, autómentes órák teltek el egymás után..Három napig! A negyedik nap reggelén az XYL (Frida Néni) felébredésekor első gondolata a reggeli készítés és a következő órákra tervezett kirándulás kivitelezése volt. Gondolta, maradjon az OM addig is ágyban, amíg ő a konyhán foglalatoskodik. A szomszéd ágyra nézett és megdermedt a látványtól! Az ágy üres volt! Kipattant hát Ö is és várta valahonnan az ismerős reggeli köszöntést. Semmi ilyesmit nem hallott a lakásból, nem! Hanem fentről, valahonnan a magasból ismerős szavakat hallott. ."... Igy, ez a magasság már jó lesz! Maga is vigye a felső ágra. ott még jobban
tudja rögzíteni, a lombok sem reflektálnak talán annyira,," gyanús szavak, nagyon is ismerősek! Hazulról! Jézus Mária!

Hát még itt is! Úgy látszik, ettől sehol sincsen menekvés! Kilépett az erkélyre és IGEN! A férje valakit segítségül kért és kihúzták az exHertzet a megfelelőnek tartott helyre. Akkora lendülettel, hogy a feleség teljes szépségben láthatta alulnézetből férjének természet adta díszítményét...

Egy amatőr még az üdülőben is amatőr. Antenna kell, huzal van, fa is van. Annak ága jó, mert a szükség ugyebár... Tehát már lett jelet sugározni képes eszköz, de hol van a készülék, amely a jelet előállítja vagy fogadja??

Hát persze, hogy az OM Fred táskájában. Kicsi, de távíróüzemre jó. Az XYL belenyugodott, hogy az állandó házibaráttól megszabadulni nem lehet! Volt már gyakorlata a belenyugvásban, a csaknem mártír - türelem gyakorlásában.

Evekkel ezelőtt házasságkötésük napján amikor "elült a zaj és már semmi sem hallott" az ifjú pár visszavonult hálószobájába. A házasságkötés napja O! Csodák csodája! Éppen az ARRL rendezésű világméretű rövidhullámú verseny napjára esett. Freddy OM-nek ez ugyan fejtörést okozott, mert mindenképpen hajtotta Öt a versenyszellem, amiről tudjuk, földalatti őserők parancsára Belzebub egyenes rendelkezésére származott a pokolból (legalább is Frida Néni biztos értesülése szerint!) és a boldog órák vad örömét is átjárta, vagyis a Versenyszellem lett éjjel 1 órára a győztes. Ekkor, ebben a pillanatban közölte esedező hanghordozásban F. OM az addigra már többszörösen feleséggé vált ifjú asszonyával: Édesem! Mint tudod, ezen a napon világméretű rádióamatőr verseny van. Szeretnék belehallgatni, de csak a vevőt kapcsolnám be az adót nem! „ "Jól van F... menj, de siess vissza...

F. tehát kiment a QTH-ra, a nagy konyhaasztalra telepített adó-vevő készülékhez. Bekapcsolta, de csak a vevőt, végighangolt az amatőrsávokon és ekkor, mert az ördög éjjel egykor sem alszik, ritka VQ-5 körzetből jövő hívást hallott. Igen ritka körzet, különösen értékes csemege a sávból, az asszonyka megbocsátja, ha EZT AZ EGY qso-t megcsinálom! Szép logika, kitűnő ötlet! Az éppen asszonnyá lett feleség pedig várhat, a terjedés jó, a VQ5 körzet most van QRV készenlétben! Az adó szépen „muzsikált" a riport58-ra sikerült. Ekkor megélénkült a sáv:

Ritka volt még akkor a nemzetközi versenyen a HA hívójel, pláne, hogy unlis volt az, aki leadta.

Minden visszahívót elutasítani? Egyet kiválasztani? A válasz egyértelműen: udvariatlan amatőr hagyja válasz nélkül a CQ-t adó társat.

...reggel öt óra tájban tért vissza asszonyához a derék amatőr. Az igazi amatőr jellemzője: akit még a nászéjszaka gyönyörűségeinél is nagyobb erővel vonzz a rádióhullámok titokzatos eredetű terjedésének varázsa.

1959 nyarán. A HA1KSA állomás vezetőivel a helyi napilap interjút készített. "Az egyik leglelkesebb amatőr itt a városban egy népszerű fogorvos. Öt még a nászéjszakája idején is elvitte a hitvesi ágyból a titkokat hordozó rádióhullámok tengere...,, "mondotta el az egyik operátor érdekességként. Azt követően Frida néni, ha ezzel az emberrel találkozott sértődöttségének jeléül elfordította a fejét.

Frida Néni mondása: Ha F. elindul a RÖSZ-be akkor, ha engem időközben belepett a pókháló, átlépne rajtam és azonnal sietne a rádiósőrültek szövetségébe a hasonló bolondok közé..

(A F. amatőrtárs mégsem töltötte minden éjjelét az adó-vevő mellett. Adásszünetben két leányt indított útjára. Egészségesek, felnőttek, anyukák lettek)...

Szemethy Róbert

RMK Nosztalgia Rádió Egyesület lapja - Megjelenik kéthavonta, ingyenesen az Egyesület tagjai részére
Főszerkesztő: Kóger László, Szerkesztés: Biliczky István, Kiadás: Szécsényi Lajos
RMK Nosztalgia Rádió Egyesület székhelye: 1800Bp., Bródy S. u. 5-7. Elnök: Kóger László tel.: (06-30) 378-6633 kogerradio@citromail.hu
Dokumentumok :: Nosztalgia Rádió Hírújság
2014.5.11